A delfinekről

"Találkozni a delfinekkel, különleges élmény. Ahogy látod a hatalmas állatokat kecsesen felugrani, majd elmerülni a hullámzó, végtelen kék vízben. Ahogy nézed őket, a felfokozott öröm és felszabadultság érzése tölt el és úgy érzed, te is szabad vagy"...

 

Ha ezekre a csodálatos tengeri emlősökre gondolunk, általában a tenger habjai közt fickándozva, örök mosollyal az "arcukon" jelennek meg előttünk, kedvességüket, játékosságukat látva jókedvre derülünk. Ez régen sem volt másként.

 

Az emberi történelem kezdetétől számos mítosz, monda hordozza az ember és delfin találkozásának emlékeit.

Számos, ősi kultúrában ezeket az állatokat szentként tisztelték, bölcs, lelki vezetőt láttak bennük, megvilágosodott lényeknek tartották őket. A delfinek vadon élő állatoktól szokatlan módon, szintén igen vonzódnak az emberhez. Gyermeki kíváncsiságuk, játékosságuk, a belőlük áradó elragadtatottság és életöröm lehet leginkább felelős a gyógyításban elért sikereikért. 

 

A delfinekkel való találkozás megnyitja az utat lelkünk olyan mély és elrejtett részeibe, ahol a szabadság, önfeledt játék, spontaneitás és kreativitás forrása rejtőzik. Felszabadul lelkünk a mindennapok terhei és súlya alól, érzelmeink hullámai lecsillapodnak, a gondolatok kitisztulnak, s megtapasztaljuk a gondtalanság élményét, az itt és most pillanatát, tiszta, játékos, gyermeki Önmagunkat.

 

A delfin hatása az emberre

 

Bár még korán sem tudunk mindent a delfinek kifinomult szociális viselkedéséről és intelligenciájáról, mára már számos kutatás bizonyítja, hogy ezek a csodálatos élőlények sajátos, bonyolult nyelvvel és szokásrendszerrel rendelkeznek.
Érdeklődésük, szociális érzékenységük, a játékra való állandó nyitottságuk és közvetlen, elfogadó jelenlétük megérinti az embereket.


Mi túl sok gátlást, félelmet, aggodalmat hordozunk magunkkal felnőtt korunkra, elfeledve a pillanatban való jelenlét, a tiszta, felszabadult boldogság, játék, öröm és szabadság önfeledt állapotát.
A delfinek ezt adják nekünk, segítenek elengedni korlátainkat, elfogadni önmagunkat, játékosan felszabadítani a bennünk lakó, belső gyermeket.
De ennél sokkal többre is képesek.

Napjaink tudományos kutatásai behatóan foglalkoznak a delfinek képességeivel. Legendák keringenek a delfinek szociális érzékenységéről és segítőkészségéről, számos történet szól bajbajutott hajósokról, akiket delfinek mentettek ki az óceánból.

A 80'as évek elejétől kezdve számos kutatás és tudományos értekezés foglalkozik a delfinterápia hatásaival. Birch és Cole a delfinekkel együtt úszó emberek agyhullámaiban mutatott ki szignifikáns változást, szemben a kontrollcsoport agytevékenységével, amely nem úszott az állatokkal. Ez meggyőzte a kutatókat is arról, hogy a delfinek képesek hatást gyakorolni az emberre.

 

Az általuk kibocsájtott ultrahangok segítségével képesek érzékelni a várandós kismamákat is. Azok a kismamák, akik várandósságuk alatt találkoztak delfinekkel, úgy érezték a delfin tudatosan közelít hozzájuk és babájukhoz , s érzékelték az általuk kibocsátott hangok pozitív rezonanciáját. A legújabb tudományos kutatások is azt bizonyítják, hogy a delfinhangok pozitív hatással vannak a baba agyműködésére, szívverésére, megnyugtatják a magzatot

Delfinterápiát alkalmaztak például depresszióban szenvedő kismamák gyógyításában, ahol nem lehetett gyógyszeres segítséget nyújtani. A mamák kedélyállapota, önbizalma sokat javult a delfinterápia, a delfinekkel való együttúszás során.

Az általuk kiadott hallható és nem hallható tartományba eső hangok és rezonanciák pozitív hatással vannak az ember ideg-és energiarendszerére, erősítik az immunrendszert, kiegyensúlyozó hatással vannak a belső szervek és mirigyek így végső soron az egész szervezet működésére...

 

Delfinterápiás program Törökországban

Gyógyulás delfinekkel,

Egyedülálló lehetőségként, magyar fizio -és delfinterapeuta vezetésével is;

 

Delfinterápia

 

Az állatasszisztált terápiák közül a delfinterápia egyre népszerűbb terápiás módszer napjainkban.

Teljes nevén delfin asszisztált terápia (DAT), melyet az amerikai Dr Nathanson kutatásai, módszere és munkássága tett méltán világhírűvé. Azóta számos terápiás központ alakult szerte a világon.
A delfinterápiás központok speciális, komplex programokkal várják azokat a gyermekeket és felnőtteket, akik valamilyen testi,-lelki, -szellemi problémával küzdenek.


A gyógyításban elért eredmények, csakúgy, mint az egészséges emberek hosszú évtizedek óta összegyűjtött tapasztalatai igazolják e különleges terápia hatékonyságát.

A terápiás delfinekről

A delfinterápia során többféle delfinfaj segíti a terapeuták munkáját, mégis leggyakrabban palackorrú delfineket alkalmaznak erre a munkára.
A terápiás központokban dolgozó delfinek speciális, hosszas képzésben vesznek részt, csakúgy, mint az őket irányító trénerek és a velük dolgozó terapeuták.


Türelemmel, odafigyeléssel követik a tréner és a terapeuta utasításait, kézjeleit. Minden delfinnek van egy külön trénere, aki a terápiás órák között, illetve után is edz vele.
Tapasztalataim szerint a delfinek szeretik a terápiás órákat, örömmel vesznek részt a páciensekkel való közös munkában, feladatokban.

A terápia felépítése

 A delfinterápia felépítését és módját minden központ saját metódusa határozza meg.

A terápia általában 10 napos turnusokban zajlik, napi egy-két delfinterápiás órával (30 perc).
A választás előtt érdemes azonban alaposan tájékozódni a terápiás központ múltjáról, jelenéről, az eredményekről és tapasztalatokról, illetve az állatok tartási körülményeiről is.

Az általam látogatott központokban, az ott élő delfineket nem természetes élőhelyükről befogva alkalmazzák, hanem ezek az állatok balesetekben megsérült, illetve előzőleg a katonaságnál szolgálatot teljesítő állatok, akik menedéket nyertek ezekben a központokban gyógyulásuk, illetve leszerelésük után.

 

Van-e korhatár?

A terápián nemcsak gyermekek vehetnek részt, a terápiás központok általában 4 és 55 év között fogadják a pácienseket.

 

Alkalmazási területek

 

Számos betegség és állapot kezelhető és javítható a delfinterápia segítségével.
A delfinterápiával kivételes eredményeket értek el a pszichoszomatikus betegségek és a poszttraumás állapotok kezelésében. Gyakran súlyos depresszióban szenvedők, súlyos lelki traumán átesett személyek számolnak be arról, hogy ezekkel az állatokkal való találkozás felejthetetlen élménnyel ajándékozta meg őket, visszaadva hitüket az életben.
Figyelemreméltó eredményeket értek el a különböző, meghatározhatatlan eredetű magatartás -és kommunikációs zavarok, az autizmus kezelésében, de eredményesen alkalmazzák halmozottan sérült gyermekeknél, cp-s, Down- szindrómás pácienseknél is. Ilyenkor a delfinekkel való találkozás élménye jelentős lökést adhat a páciens fejlődésében.

Milyen megbetegedésekben, állapotokban nyújt segítséget a delfinterápia?

A delfinterápia számos betegség és állapot esetén is sikeresen alkalmazható. Ilyen a cerebral paresis minden formája, az autizmus és magatartás zavarok, ritka genetikai megbetegedések. Számos, depresszióban, posttraumás stressz szindrómában szenvedő páciens számára hozott állapotjavulást a delfinterápiás programban való részvétel.

Részletesen;

Angelmann-szindróma                                                                                                                                                               8p+ Szindróma
9P- Szindróma
Autizmus
Beszédfejlődési zavarok
Crouzon Szindróma
Down Szindróma
Epilepszia
Fobiák
Friedrich Ataxia
Genetikai megbetegedések
Hemiplegia
Hypotonia
Hypoxia
Inkontinentia Pigmenti
Juvenilis Myoklonusos Epilepszia
Kongenitalis Mikrokephalia
Krabbe kór
Kommunikációzavarok.....................................................................................................................

Motivációhiány
Mukopolysaccharidosis (MPS)
Myelodysplasia
Optische Atrophie
Otahara Szindróma
Paraplegia
Posttraumatikus Stress Szindróma
Progressive Myoklonische
Pszichés, motorikus Retardáció
Rett Szindróma
Reye Szindróma
Ring Chromosom 22
Szklerózis tuberosa
Skizofrénia
Tar Szindróma
Tay-Sachs-Szindróma
Tetraplegia
Tik
Tourette Szindróma
West Szindróma
Williams Szindróma
Wolf Hirschhorn Szindróma

 

A delfinterápia általános hatásai

A gyermekek sokkal nyitottabbak és motiváltabbak lesznek, a személyes és külvilággal való kapcsolatukban, ill. mozgásos feladatok végrehajtásának tekintetében is. A terápia ideje alatt a gyermek és a vele dolgozó terápiás delfin között is "barátság alakul" ki, s a közös feladatok, élmények, emlékek a gyermeket hosszabb távon is elkísérhetik. A terápia által fejlődhet a kommunikáció, a páciensek, akikkel törökországi tartózkodásom alatt találkoztam, sokkal nyitottabbá és barátkozóbbá váltak a kezelések során. A változás sok esetben napról napra érezhető.
A delfinterápia a családok számára is nagy élmény. A terápia során szerzett élmények, a közös nyaralás, a delfinekkel való találkozás erősíti a családi kapcsolatokat.
Mindemellett fontos tudni, hogy a delfinterápia akkor igazán hatásos, ha egy terápiás folyamat része és a páciens a számára szükséges, folyamatosan alkalmazott klasszikus terápiák ( pl. fizioterápia, hidroterápia, hyppoterápia, logopédia stb.), illetve egyéb fejlesztő terápiák mellett részesül delfinterápiás kezelésben. Az elért eredmények megtartása és fejlesztése a terápiából való hazaérkezés után külön feladat. 

A jelentkezéshez a részleteket az alpontban találod!!